Jelenleg Vegasban vagyok és onnan tettünk tegnap egy kis kirándulást a Grand Canyon-hoz. Tudom, hogy elmehetek melegebb éghajlatra, de ettől függetlenül most már le merem írni amit láttam, tegnap még sokkolt a látvány... kicsit össze kellett szedni, hogy ezt hogyan is kéne itt megjeleníteni. Na oké valójában internet próbléma volt it a legnagyobb gond, szóval igyekszem pótolni a lemaradást.
Mivel ma felhős időt mondtak Las Vegas és Grand Canyon környékére, ezért Andi máról tegnpra átrakatta a kis kirándulásunkat, hogy napos időben tudjuk megnézni a világ hét csodájának egyikét. Ezzel egy kis apró bökkenő volt, hogy reggel hét helyett öt órakor volt az indulás. Nem tudom szavakba önteni Javier arckifejezését, amikor Andi közölte velünk az indulás időpontját, de egy képet megérdemlet volna. Okés persze örültünk, hogy megyünk és annak meg jobban, hogy Andi nagyon profi munkát hajtott végre a szervezés terén, szóval külön puszik járnak neki!
Grand Canyon-hoz eljutni egyáltalán nem könnyű. Las Vegastól egy jó 3 órás autókázás a legközelebbi pontja, ahol a Skywalk található. Mi viszont a Grand Canyon National Park-ba igyekeztünk, ami már mindegy is, hogy milyen messze van....nincs mese, repülés lesz. A túrát a Papillon (lepke állat) cégen keresztül intézte Andi. Lényeg, hogy Vegasban felszednek mindenkit a hoteleknél, elvisznek egy kb 30 mérföldre található kisvárosba Boulder City-be, de itt max 14 emberre kell gondolni, majd hamarosan kiderül, hogy miért. Szóval ebben a picike Mojave sivatagi városban, taláható egy szintén nem atlantai méretű repülőtér, ahonna indulnak járatok a Grand Canyon National Park repterére, tovább innen is lehet menni már helikoterrel a kanyonhoz, de csak a közelebbi felére. Miket az alábbi nem anynira katasztrófálisan sikerült képen látható bal oldali géppel transzportáltak át park repterére.
Mivel a fenti csoda csak 14 fős, így súlyelosztás igen komoly figyelmet kap. Ezt úgy kell elképzeli, hogy amikor ezen az óriási reptéren !becsekkolunk! (két gate van a reptéren..), akkor egy talajba épített mérlegre állva már azonnal el is áruljuk a legféltettebb titkunkat és ez alapján a légitársaság megtervezi az ülésrendet a repülőn. Lényeg, hogy Javierrel mi az utolsó sorban kaptunk helyet (mindeki vonja le a megfelelő következtetéseket ebből) és itt nem három ülés volt egy sorban, hanem csak kettő. Pilóta fel is hívja a figyelmünket, hogy mi a "first class" előnyeit élvezhetjük, mert ezen a gépen bizony hátul van. Amúgy a másodpilóta tartotta a biztonsági bemutatót és ezt szerintem 30 másodpercben tudta le. Feszállás után löttem is egy képet az utastérről, ahol rajtunk kívül Ázsia nagy erővel képviselte magát a fedélzeten...
Felszállást követően, azért érezni, hogy nem egy Jumbo. Egy dolog egészen biztos, hogy minden szempotból jobb, mint a Ryanair. Felszállás után egy gyors kanyarral megnézzük a Hoover Dam-ot, ami Vegas jelentős részének az áramellátását biztosítja. A Hoover Dam amúgy a Colorado folyót duzzasztja fel, ami természetesen a duzzasztótóba való érkezése előtt a Grand Canyon-on folyik keresztül egészen meglepő módon.
Ezt követően egy jó sivatagi szakasz. Közben a fejhallgatón keresztül kapjuk az infót a lenti látnivalókról és amikor nincs semmi érdekes, akkor zenét küldenek. Mivel ugye sivatag felett repültünk, így kb 90 százalékban zene szólt, de jó volt. Olyan húsz perec után értük el a Grand Canyon első komoly részét. Itt található a híres Skywalk. Ez amúgy az indián rezervátum területén található és az indiánoké. A lenti képen látható is. Egy picinyke félkör látható a kép alsó részén ami benyúlik a kanyon fölé. Nem egy picike építmény (keressetek rá gugliban), de a kanyon iszonyatos és félelmetes méretei miatt apró kis pontnak látszik.
Na ez az első olyan pont, ahol azt mondom, hogy éreztem, hogy mennyire iszonyatosan nagy ez a természeti csoda. Hamar átrepültünk e rész felett és száraz, de erdős rész felett haladtunk. A távolban végig látni a kanyot, egészen elképesztő látvány, teljesen mindegy, hogy az ember honnan nézni. Addig nézegettem be a pilótafülkébe amíg meg nem láttam, hogy a GPS-en megjelent a reptér ahová tartunk. Remélem ezzel is minden elárultam a repülőnk iszonyatos méreteiről. Egy gyors és szinte lehetetlen szögben történő landolás után már pattanunk is ki a gépből és visznek át miket a helipad terminálra. Szintén pici "reptérke". Gyors biztonsági videó megtekintés még a reptéren és be a helibe, aztán fel a magasba és irány a kanyon legszélesebb része. Itt is fejhallgató zene (U2-Beautiful day, Coldplay-Paradise), szóval adja a hangulatot. Sűrű erdő felett repülünk, ez már a Grand Canyon National Park. Aztán egy jó 10 perc után az erdő végén hirtelen egy óriási szakadék és hihetelen látvány, úgy nézek ki az ablakon, mintha most érkeztem volna egy másik bolygóra. Hirtelen arra gondoltam, hogy ezt hogy fogom úgy megörőkíteni fényképeken, hogy olyan hatást váltson ki másokból is, mint belőlem. Sokszor érezzük azt, hogy olyan pici az ember, na de itt....
A lemezek mozgása nyomta fel ilyen magasra a fennsíkot, majd a Colorado folyó vájta ki és van ahol 1600 méter méllyen. Ez közel 6 milló év munkája.... és 1 év alatt 1 láb mélységgel lesz mélyebb a kanyon. Fizikát megszégyenítő módon állnak egymás hátán a kövek, elképesztően lassú munkája a természetnek ez a látvány, emberi mértékkel szinte alig fogható fel.
A helikopáterrel keresztben szeltük át a kanyont, ezért is akartuk ezt, mert mindehol azt írták, hogy a magasból a legszebb látvány és a legkülönlegesebb élmény is. Ezt én is biztosan állíthatom, ilyen különleges helyen még nem jártam! Oly sok filmet láttam amiben szerepel ez a része a világnak és annyiszor elképzeltem, hogy milyen lehet, de ez mindent üt, szó szerint sokkol...
Amikor ismét kiérünk a kanyonból és az erdő fölé érünk a pilótánk az unaloműzés érdekében egészen a fakoronák fölé ereszkedik és nagy tempóval repül felettük vissza a reptér irányába. Ezzel jól ki is ugrasztja a fák között legelésző szarvasokat és jó nézni felülről, ahogy vágtatnak, igazi kuriózum az egész, nem is beszélve arról amikor egy tó felett húzunk át alacsony és a tóban álló szintén szarvasok bámulnak minket. Óriási, errem mondják, hogy kaland!
Leszállás után egy busszal bevisznek minket a nacionális parkba. Itt kisétálhatunk a kanyon széléhez az idegesítő japán kalandorokkal együtt, hogy ma már sokadszorra leessen az állunk. Szerencsére a mi 14 fős társaságunkból csak mi kértünk helikopterezést, így csak mi hárman ültünk a helikopteren. Ez igazi VIP érzést adaott és még több élvezetet. Térjünk vissza a parkra és az ottani kis sétára. A parkban nincs száguldozás, max 35 mérföld per óra a megengedett sebesség, a vadakra itt vigyázni kell. Rangerek és ezek most tényleg azok, kifejezetten szeretik mérni az utazókat. A park teljesen olyan "Maci Lacis", ez rá a legjobb szó ez biztos. A rangerek ugyanolyan ruhában vannak és ugyanolyan kapalaot hordanak! Szóval meg tudok nyugatni mindenkit, tényleg létezik ilyen hely és nem csak mese. A parkban van egy kis falu, itt csak az lakhat aki a parkban dolgozik valamit. Iskola is van, idén 17 végeztek.. Buszból hamar ki is pattanunk és fejvesztve rohanunk a szakadék felé. Ismét elkap az érzés. Western az igazi Vadnyugat...
Engem az is érdekelne, hogy ide, hogy lehet lejutni??? Ez nem egyszerű... szamárháton 10 óra és 1 évet kell várni, hogy sorra kerüljön az ember. Azért az kicsit sok lenne egy szamarazásért és egy jó kilátásért, de besszus azon gondolkodom, hogy lehet megérné :D
Természetesen bolond és hülye utazók erre is vannak. Az alábbi képen nagyon vicces srác fotózkodik a szikla szélén, csak ő azt onnan nem látja, hogy rommá van repedve a szikla és olyan igazi kengyelfutó gyalogkakukkos eseményt tudok elképezlni..... igen az is ilyen tájon játszodi....
Mikor elindulunk ismét vissza a reptérre, hogy Vegasba repítsenek minket, akkor eszembe jut, hogy néztük Andival, hogy milyen idő szokott erre lenni. Kegyetlen... Nappal 25 fok is lehet még ilyenkor, de éjszaka meg -20 fok. Elég embertelen környék ám a kanyon. Ha jobban megnézzük a fotókat akkor észre lehet venni, hogy bejutás egy jó zuhanással könnyen megoldható, de kijutni már nem olyan könnyű. A falakon egy ideig ugyan olyan meredekségben lehet haladni, aztán amikor a felső részhez érünk akkor mindenhol függőleges a fal. Erről egyből egy nem teljesen normális ember jut eszembe... Bear Grylls, na ez olyan neki való feladat.
A repülőn elöttünk ül pont az a pilóta(?) aki odafelé vezette a gépet, kezében egy lapot lát Javier, amin az szerepel, hogy: Training flight: Landing OK, Take off OK... jó, hogy csak most tudjuk meg, hogy odafelé vizsgázott... lényeg, hogy most nem ő vezet... 
Kicsit több, mint egy óra eltletével már ismét leszállunk és megyünk vissza Vegasba Blackjackezni. Ez elképesztő nap volt és borzasztóan hálás, vagyok, hogy ezt láthattam. Jó hogy Andi így megszervezte, nagyon köszönöm neki, mert magamtól nem csináltam volna, de ez mindent megért. Igazi látni kell élmény volt, sokáig nagy hatással lesz még rám....
