Jelenleg a Salt Lake City és New York között közlekedő Delta 001-es számú járatán ülök (ezt egészen kivételes dolognak tartom, hogy egy társaság 001-es járatán repülhetek) és repülök vissza Barcelonába. Reggel indultam Vegasból és 24 óra alatt érek a célhoz. Ez épp egy 4 órás út és mivel a Delta összes gépén van wifi, így most én is megengedhetem magamnak a Vegasban szerzett nyereményből. kicsit most ugrálok időben, de a Grand Canyon élményeket mindenképp a lehető leghamarabb le akartam írni emlékezetből.
Na de most egyelőre térjünk vissza Vegasra és az oda vezető útra, ami számomra jól szemlétetett pár dolgot.
San Antonióból startoltunk a Southwest Airlines-al Las Vagesba. Ez egy elég érdekes !fapados! társaság, mert ők az !akármennyi! feladott poggyász mennyiségével próbálják az utazók kegyeit elnyerni, szerintem sikerül is. Nos természetesen itt is van valami határ kettes betűmérettel, de fejenként a kétszer 22 kg börönd lazán bekerül a gép gyomrába. Igazán lehetne Európában is valami hasonló társaság, lenne közönsége.... de most Amerikában vagyok és itt eléggé másképp mennek a dolgok és szinte minden más, mondjuk csak a repülőgépek nem. Pár apróság amivel szerintem lehet érzékeltetni a különbséget, ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobb, vagy rosszabb mindenki eldöntheti saját maga... Első példaként az Atlantai vesszőfutásomat és pánikomat okozó járatokról információt szolgáltató nagy kijelző működése volt zavaró, mert nem az indulás időpontja szerint teszi sorba a járatokat, hanem célállomások neveinek az ábc sorrendje szerint. Meg lehet szokni, csak én nem szoktam meg....mind1. A másik az egy kicsit érdekesebb szokás. Miután felszálltunk a gépre és mindenki elfoglalta a helyét, a kapitány szól a beszíjazott utasokhoz, elmondja a repüléssel kapcsolatos infókat felszállás előtt és utána rögtön külön köszönti, X-et és Y-t, mert az első házassági évfordulójukat ünneplik és Vegasba tartanak elszórni az összes pénzüket. Honnan tudják a pilóták??? Egészen biztos, hogy megírták a társaságnak, hogy ezért utaznak és Andi is elmondta, hogy ő is meg szokta írni és mindig kapnak ilyen esetben valami apróságot a köszöntésen kívül. Egyértelmű, szépen Gerdával is ki fogjuk próbálni, hogy működik-e ez a Európában is, mindent be fogunk hazudni amit lehet. Jó, ezen túl is voltunk, mindenki tapsol és hurrá, taps az európai leszállásokra emlékeztetett...na de mi még el sem indultunk. A pilóta azonban folytatja és köszönti a seregben szolgáló utasokat is, ismét taps. Valamint még egy embert köszönt, nevét természetesen nem jegyeztem meg, de a pilóta állítása szerint az idős úr a 9/11-es események idején irányította New York-ban a mentéseket, igen ő is a seregben szolgált, de már nyugalmazott... Azért nekem itt erősen a propaganda érzése jön át, de leeht nincs is ezzel gond.
Szóval miután mindenkit megtapsoltunk még el is indulunk, bárcsak ennyit tudnék néha otthon egy fradi bajnokin is tapsolni... Ez a repülőút igen unalmasnak ígérkezett, mert tulajdonképp a csak a végtelen sivtag felett vezetett az út Vegasig Új-Mexikón és Arizonán keresztül Nevadáig. Na most itt tényleg csak sivatagról beszélhetünk, ez a 3 órás repülési időből ítélve úgy röpke 3000 km-t jelent. Tisztázzunk valamit... ha Budapetsről Barcelonába repülünk, akkor az 2000 km. Gondoljuk csak át, hogy igazából Európa háromnegyedét áterpüjük még időzonát sem lépünk. Elhaladunk a Balaton és Szlovénia felett, majd Velence, Verona és Milánóval Olaszországot elhagyva Monaco, Nizza, Marseille érintésével pedig Franciaország déli részét is átrepülve érünk a Costa Brava fölé és csak utána Barcelona. Ez elképesztően nagy távolság... és hosszú útnak is számít. Szóval ebben az országban az USA-ban iszonyatosan nagy távolságok vannak, ezen az úton mi rögtön kettő időzónát is léptünk. A felszállást követően hamar a rettenetes mértékű olajvadászat sebei látszanak a sárgás vöröses sivatag tájon, mindenhol foltok látszanak a földön..
Folyamatosan a mexikói határ közelében repülünk és El Paso-t is érintjünk, ahol szintén nem kevés vadnyugati film játszodott... A magasból tökéletesen kivehető a mexikói határ...Itt is a város közepén megy át, akár csak Laredoban..
Andival sokat beszélünk arról, hogy micsoda szegénység lehet ott a távolban a másik oldalon, ha emberek bármit megtesznek azért, hogy átjussanak. Akár napokig is a sivatagban tántorognak és még innen fentről is nézve félelmetes ez a végtelen sivár semmi... Sokszor eszünkbe a jut a NGC-n látható Border Patrol sorozat, ami pont a világnak ezen részéről szól... Tényleg annyira furcsa ez a táj, hegyek azért vannak, de ott sincs semmi, fák sincsenek. Nap természetesen hibátlanül süt.. A legizgalmasabb dologot pont akkor vélem felfedezni, amikor éppen fényképezek kifelé (a nagy büdös semmit)... A Delta egyik 767-ese húz el keresztbe alattunk Mexikó felé és félelmetesen közel. A látvány jól érzékeltette a sebességet amivel haladtunk... Vicc, hogy pont akkor löttem a képet, amikor kibújt alattunk, szóval rá is került, ime...
A Kép messze nem adja vissza a közelséget, de a lényeg látszik...
Arizona felett, az út kb utolsó 500 km-én már vannak fák is a hegyeken és havat is látni, sőt egy egész síparadicsom is kirajzolódik. Pár folyó is látszik, ahogy méllyen kivájta magának az utat a kopár vidéken. Ereszkedés közben nagy ajándék, hogy pont a Hoover Dam fellett fordulunk rá a vegasi reptérre és közben látom is már a távolban a hotelek tengerét a sivatag közepén, tényleg fura látvány. leszállás közben az is tudatosul bennem, hogy ez is egy órási város és bizony itt is többen laknak, mint Budapesten.. én ezeket a városokat mind kisebbnek képzeltem el. Azon gondolkodok, hogy mi fog itt rám várni, de ha a a Félelem és rettegés Las Vegasban, vagy a Másnaposok című filmekből indulok ki, akkor nem sok jóra számítok, de nagy élmény lesz az tuti!
Hamarosan itt lesznek a Las Vegasi durvaságok is!
