Szóval, ugye még Európát nem hagytam el korábban, így rendkívül izgatottan vártam a ma/tegnapi (nem bírom már követni) indulást. Ahogy említettem jó 9-es módjára pakoltam össze, tehát hajnal 2-re kész is lettem, de már 3-kor keltem. Sokan tudjuk ilyenkor azt mondani, hogy akkor már inkább ne is aludjunk... és igaz! Olyan fájdalmas kelést, mint a mai már régen éreztem, de hamar felül kerekedett az izgalom és már robogtam is a reptérre. 6:50-kor indulás Párizsba (ráadásul napfelkltés nyálasan szép felzállás) az általam eddig még sosem alkalmazott Air France-al (most hivatalosan már Air France KLM). Köztudottan nem vagyok feltétlen oda a franciákért, de ugye röpke 13 órán keresztül ők fognak esedezni a kegyeimért, szóval félreteszek mindent ami az évek során felgyülemlett bennnem.. Egy dolog azért még zavart: az idegesítő fanszia karattyolásuk és a természetes akcentus nélküli angol tudásuk. Mind1 ezen is hamar túl bírok lenni, mert kénylemes vassal repültünk Párizsba és a jányok is kedvesen szolgáltak ki, lehet azért élveztem ennyire, mert mostanában párszor sikerült Ryanair-rel repülni és valahogy elrontották bennem a repüléssel kapcsolatban kialakult összes kiváltságos és szép élményet, de O'larry is megmondta, hogy nem kötelező velük repülni, ez amúgy erősen arra emlékeztetett amikor GYF azt mondta, hogy "el lehet innen menni, itt lehet minket hagyni". Erről majd részeletesn egyszer egy külön posztban...
Párizs, mocsok nagy reptér, de patentul megy minden... egy tolakodó utas van az útlevél csekkolásnál aki állítja, hogy mindent le fog késni, ha most nem azonnal stb... és már villant is a magyar útlevél, megelpődés nincs később bent látom vásárolni... minden érthető. Boeing 777-200-at raktak be a 9:45 perces (remélem arányosan a wisky is be van tározva) útra ami amúgy a világon a legnagyobb egyszintes repülőgép jelenleg. Percre pontosan le is cuppant a kapu a gépről, idős házaspár fülsértően hangosan már alszik is, de a lényeg, hogy végre megyünk, indulunk, haladunk. Felszállás előtt azért természetesen átvillant az agyamon az elmúlt pár évben nem túl biztonságosnak mondható Air France kellemetlen pillanatai: AF447 ócenba zuhanása, Paris CDG reptér egyik szárnyának összedőlése és mire ezeken elgondolkoztam már száguldottunk is pont azon a pályán ahol a Concorde utolsó nem éppen sikeresnek mondahót felszállását hajtotta végre, melynek a végén tűzgolyóként hullott vissza a földre. Nem sokáig gondokoztam ezeken a dolgokon, mert a felszállást követő 10. másodperceben (na most nem az jön, hogy mekkora dráma történt), hanem az előttem található ülés háttámlájban található kijelző elkezdte villámszerű gyorsasággal írni a repülési adataokat, melyet nagyon érdekfeszítőnek találtam. A térképen világosan látszott, hogy Anglia, Írország, Kanada útvonalon fogunk repülni, már ez is érdekesnek ígérkezett felülről. Hamarosan meg is érkezett az ebéd, mely esetében természetesen nem egy Kistücsök féle ebédre kell gondolni, de itt is lehet választani csirke és kacsa közül, hát most itt 10000 méteren maradjunk a megbízható csirkénél asszem.
Egészen finom volt és elég is volt. Na essünk neki a multimiédiás rendszernek. Filmek kegyetlen mennyiségben 5 nyelven szóval nem lesz itt unalom, természetesen zene és játékok is tarkítják a kínálatot. Éppen valami filmet néztem és látam, hogy közeledünk Kanada felé, szóval néha kikacsintottam az ablakon, hogy látni-e valamit már, mert szerencsére az időjárás nagyon kegyes volt.
Aztán egyszercsak megpillantottam sziklás havas kanadai partokat és jó másfél órán keresztül mást nem is lehetett látni, de még egy darab fát sem, csak a havas sziklás pusztaságot, elég embertelenek tűnt a kényelmes és meleg repülőből, gyanítom nem egy emberlakta vidék… Aztán hamarosan már a “nagy tavak” felett jártunk (hát ezek nem nagyok, hanem óriásiak) és remek kilátás mellett elfogyasztottam a vacsora, reggeli, vagy nem is tudom milyen étket, mert otthon már esete 7, itt meg délután 1, szóval megettem azt a valamit… Gondoltam a két öreg mellettem folyamatosan wcre fog rohangálni a korukból és az ezzel járó általános problémákból kiindulva, de tévedtem… Alvás és evés, de hol a wc igénye? Szóval kétszer is fel kellett őket állítanom, mert mindig arra számítottam, hogy egyszer nekik is kell és akkor én is lecsapok az alakalomra, de nekik nem kellett… Lehet kiizzadták, vagy nem is tudom…. 9 óra eltetével mikor már a mozgáskultúrám igencsak lecsappant és minden olyan mozdulatnak örültem ami nem okozott fájdalmat jelezete a pilóta, hogy jó lenne, ha mindeki összekapná magát, mert leszállunk Atlantában. Hmm életem során olyan sokszor néztem ki ablakon leszállás közben, hogy meg sem tudnám számolni, de ez valami egészen más volt. Ahogy egyre jobban ki lehetett venni a dolgokat a földön annál több amerikai film jutott eszembe… szép kertváros, nincs kerítés, szóval igazi olyan “szülifelis” környék felett hasítottunk a világ legforgalmasabb repülőtere felé. Aztán ugye még a hatalmas autók, csőrös kamionok, széles utak, klassszik amerikai voantok…pillanatok alatt minden ott volt alattam amit, 5 éves korom óta csak a tvből ismerek… ÁÁÁh mondom, ez nagyon jó lesz… már érzem! Szóval Atlanta Hartsfield International ami egy éveben a Magyar lakosság 3 szorosát szolgálja ki egy jól átlátható és kifejezetten barátságos reptér. Kilépek a gépből megyek az útlevél és “bekönyörgés az államokba” procedúra felé, majd ott áll egy hatalmas csarnok előtt egy színesbőrű hapsi és kiabálja jókedvűen, hogy “Welcome to the States!”, majd mindenkit elirányít a megfelelő irányba és sorba. Na álljunk meg egy pillantara és képzeljük el, hogy Ferihegyen lenne egy ember és mondjuk kiabálná, hogy “Üdvözöllek magyarban!” mindekinek a lelkére bízom, hogy mennyire verné meg… Természetesen el bírom rontani a helyes sor kiválasztását és már benn is állak a US állampolgárok sorában, na mondom ezt jól beszoptam, se elrőe se hátra, viszont látom, hogy a sor elején egy nő osztja az észt, hogy ki melyik ablakocskához mehet. Oké kivárom, mert innen elég ciki kimászni… odaérek, mondom, hogy hungária és elnézét, mire ő azt mondja, hogy nincs itt semi gond, álljak félre van itt még pár US citizen és utánuk mehetek én is, szóval nem kellett átállni a magyar határ vasfüggöny megnyítása előtti hosszúsgú sorba, ennek köszönhetően 10 perc alatt túl is voltam az belépésen és a kellemtlen mit akarok én itt kérdéseken. Volt 3 órám, óriási hálaadás előtti pergés a reptéren, kicsit olyan, mintha otthon lennék, mert az induló járatok európai nevű US városokba mennek, pl: Berlin, Birmingham, stb. Jött is a HVG pushing ismét valami nagyon fontos plágium témáról, de ennél nekem sokkal többet jelentett az üzenet, méghozzá azt, hogy itt bizony Wifi van. Csatlakozás és már ment is a chat, plussz a pimasz posztolások sorozat fácsén. Helyi idő szerint 17:46 indulás tovább San Antoióba, itt már erősen éreni a hálaadás jeleit, mert a pilóta jelezte, hogy több utas is késik, és az ünnepre való tekintettel megvárjuk őket, ami kb egy óra… Óóóó, ne mááár..de a gondolatom taps szakította meg a repülőn, mert az utasoknak teszett a nemes gesztus, hát mondom ilyen is cask ebben az országban lehet és milyen bunko vagyok, hogy nem tapsolok… de én már pár órája ekkor uton voltam, szóval magamma szemben is megértő voltam. 1 óra elteltével már toltuk is a funkyt felfelé és ekkor éreztem azt, hogy egyszer talán oda is fogok érni.
A nap számomra már több, mint 13 órája fenn volt az égen és most már ő is elindult lefelé… Eszembe is jutott amikor Barcelonából felszállva még a napfelkeltében gyönyörködtem, most meg a texasi napnyugtában. Már eufórikus érzések uralkodtak bennem mikor leszálltunk, kedvesm tesóm és sógorom már ott vártak és együtt vártuk izgatottan a lila börönd érkezését... Megjött, de hiányoznak róla dolgok… Szóval Gecinek lesz igaza! Kuka és új börönd, plussz amerikai fehér fejű rétisas beszerzés, zöldrefestés (cask a testét, a feje nem véletlenül fehér), otthon elersztés :D
Egy jó “burger”-re invitának Andiék Javier kedvenc helyére, ami állítólag klasszikus a környékre jellemző hely. Azonnal igent tudok mondani. Megérkezés egy tényleg klasszik, olyan ahogy elképzeled kis éttermebe, rendelés és a teljes katarzis. Olyan burger, hogy soha többet nem aakrok máshol enni hamburgert, a zsemléje egészen elképesztő, soha nem találkoztam hasonlóval… De a kép mindent elárul a fácsén.
Elnézést, ha nem a legjobbra sikeredett a bejegyzés és sok benne a hiba, de most nem is érdekel, mert rettenetesen fáradt vagyok, viszont meg akartam még írni most, amíg friss és ropogós az élmény! A 23 órás útnak vége, de a lényeg még cask most kezdődik!
